Döntő 2026

 
 

Tiniagy 2025/2026-os tanév

 
For English please scroll down
 
A Tiniagy angol nyelvi verseny idén 16. alkalommal került megrendezésre az angol nyelv iránt érdeklődő tanulók számára 2025. november és 2026. május között. Idén közel 400 diák vett részt a 4+1 fordulós megmérettetésen, két korcsoportban (általános iskola 5-8.osztály és középiskola 9-12. osztály). A döntő fordulóra 10-10 versenyző juthatott be, ahol szóbeli tudásokról és hallás utáni szövegértési készségükről adtak számot.
 
A versenyről
 
Mint minden évben, idén is örömmel láttuk, hogy kiváló tudással bíró versenyzők vettek részt a fordulókon és ezzel igen szorossá tették a befutót. Pár pontot lehetett csak veszíteni a döntőbe jutáshoz, így volt aki 1-2 ponttal csúszott le az első 10-be való bekerülésről. Szeretnénk ezúton is buzdítani a résztvevőket, hogy jövőre is csatlakozzanak, hiszen minden esélyük megvan rá, hogy bejussanak a döntőbe. Köszönjük a szülők és a felkészítő tanárok munkáját és segítségét.
 
A döntő
 
2026. május 9-én került megrendezésre az utolsó forduló, melyen már csak 20 diák vett részt két korcsoportban.  
Az általános iskolások közül 9-en, a középiskolások közül pedig 10-en vettek részt a döntőben és mindkét feladatot kiválóan teljesítették.
 
A hallás utáni szövegértés feladatlapját és a hanganyagot is sikeresen letöltötték a versenyzők és szerencsére a megoldások feltöltésénél sem akadtak gondok. Jól sikerültek a feladatsorok, mindenki 80% felett teljesített.
 
A szóbeli elbeszélgetéseknél voltak technikai problémák, és csúszások, ezúton is köszönjük a türelmet. A feleletekből arra következtetünk, hogy a diákok többségének nem okoz problémát az online felületeken való beszélgetés. Mindenki magabiztosan használta az eszközeit. A vizsgadrukk azonban látszott egy-két versenyzőn, amit a vizsgáztató igyekezett olyan témák bevezetésével oldani, amikről a diákok szívesen beszéltek. Kiváló szóbeli feleletek születtek és reméljük, hogy pozitív élmény volt minden döntős számára, hogy az írásbeli mellett szóban is bizonyíthattak.
 
Köszönjük a felkészülést és a részvételt.
Gratulálunk az elért eredményekhez és reméljük, hogy a 2026/2027-es tanévben újra találkozunk!
 
Kellemes nyarat kívánunk.
A Tiniagy szervezői
----------------------------------------------

Tiniagy 2025/2026

 

The Tiniagy English language competition was held for the 16th time this year for students interested in the English language between November 2025 and May 2026. This year, nearly 400 students participated in the 4+1 round competition, in two age groups (primary school grades 5-8 and high school grades 9-12). 10-10 competitors were able to qualify for the final round, where they reported on their oral knowledge and listening comprehension skills.

About the competition

Just like every year, we were pleased to see that competitors with excellent knowledge took part in the rounds making the final very close this year, too. Only a few points could be lost to enter the final, so some slipped by 1-2 points from entering the top 10. We would like to encourage the competitors to join next year, as they have every chance of getting into the final. We thank the parents and preparatory teachers for their work and help.

The final

The last round was held on May 9, 2026, in which only 20 students participated in two age groups. 9 of the primary school students and 10 of the secondary school students participated in the final and completed both tasks excellently.

The competitors successfully downloaded the listening comprehension worksheet and the audio material, and fortunately there were no problems uploading the solutions. The papers were well done, everyone completed over 80%.

There were technical problems and delays in the oral discussions, again, we would like to thank you for your patience. From the presentations, we conclude that the majority of students do not have problems talking on online platforms. Everyone used their tools confidently. However, a couple of competitors evidently showed exam stress, which the examiner tried to solve by introducing topics that the students were happy to talk about. Excellent oral presentations were given and we hope that all finalists found proving themselves orally as well as in written form a positive experience.

Thank you for your preparation and participation. Congratulations on your achievements and we hope to see you again in the 2026/2027 school year!

We wish you a pleasant summer.

 

The organizers of Tiniagy

 
 

 

A 2025/2026. tanév versenyének döntőjén az alábbi eredmények születtek:

Általános iskolások

1. Fathi Omár
Zichy János Általános Iskola Soponya

2. Bíró Eszter 
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskola Szuhakálló

3. Kajdi Kata
Hatvani Bajza József Gimnázium Hatvan

4. Kovács Levente 
Pannon Oktatási Központ Dunaújváros

4. Varjas Laura Kamilla
Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola Budapest

5. Falzer Emese
Gothard Jenő Általános Iskola Szombathely

5. Müller Döme Barna
Kisteleki ÁLtalános Iskola Kistelek

6. Alpek Eszter 
Fertőrákosi Általános Iskola és AMI Fertőrákos


7. Vigh Pongrác
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium Budapest

8. Kovács Benjámin
Hatvani Bajza József Gimnázium Hatvan

Középiskolások

1. Bokros Hanna
Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium

2. Borbély Péter 
Ócsai Bolyai János Gimnázium Ócsa

3. Lengyel Zsófia
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Szeged

4. Karsai Pál Zalán
Ócsai Bolyai János Gimnázium Ócsa

5. Kovács Laura
Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Siklós

5. Répás Áron
Pápai Református Gimnázium és Kollégium Pápa

6. Balogh Regina
Kökönyösi Általanos Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Komló

6. Czene Botond Zoltán
Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium Nyíregyháza

6. Dági Veronika
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Szeged

7. Jánoskó Ármin
Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola Szombathely

Minden versenyzőnknek gratulálunk!